MESTERMÉRLEG
2013.09.09. 14:45
Szabó Miklós: "Évek múltán is emlékezetes lesz ez a vasárnap, ahogyan ez a mérkőzés alakult, amilyen eredményt hozott, amilyen reakciókat váltott ki az emberekből. A játék célja a szórakoztatás, ezt szerintem a két csapat el is érte, bár hozzáteszem, nem volt célunk, hogy akár egy gólt is kapjunk. De kaptunk, nem is egyet, mindjárt hármat, negyed óra alatt két gólos hátrányt összeszedni még válogatott szinten is "remek " teljesítmény. Nem nézték le a játékosaim a vendégeket, szerintem a kezdőink azt sem tudták, hogy a vendégek 10 emberrel játszanak, maximum a szünetben mondtam nekik, hogy mennyien vannak az ellenfélnél. A szünetben egyébként nem harsogott az öltöző, most nem arra volt szükség, megnyugtattam a fiúkat, egy gólost vezetést kértem és jeleztem elő nekik, amennyi a győzelemhez kellett. Így is lett, bár a harmadik vendég gól nem volt más, mint egy nagy adag gyomros, szűk időben, gyorsan kellett gólokat rúgni, ekkor már a minimális, egy gólos győzelemhez. Meg is lett, a vendégek szétestek, mi már ekkor lényegesen könnyebben kerültünk helyzetbe, azok egy részét be is rúgdaltuk, vagy fejeltük.
Leszögezném, maximalista vagyok, sokat, nagyon sokat követelek a fiúktól, edzésen és mérkőzésen is. A szurkoló is ugyanezt teszi; a játékosaim a szívüket, lelküket teszik ki akkor is, ha nem megy nekik a játék, ez nem egy kanyhalló, nagyképű csapat. (egyébként is írtanám azt a fajta gondolkodásmódot). Ezt a csapatot szeretni kell, érte aggódni, szeretni akkor is, ha nem vezet, ha nem megy neki. Éreznie kell, hogy van támogatás. Ennek a csapatnak van egy edzője, aki viszi őket előre, szándékai szerint. Igyekszünk szórakoztatni és jól játszani. Mindent megteszünk azért, hogy jó csapat legyünk, jó legyen a mérkőzéseinkre jönni, komolyan edzünk, tanulunk és fejlődni akarunk. Az, hogy ebben a folyamatban vannak hibák, törvényszerű. Nem vagyunk hibátlanok, de egy biztos, tesszük a dolgunkat.
Ez a vasárnapi meccs nem tartozik a legjobb meccseink közé."
|