MESTERMÉRLEG
2013.08.26. 14:54
Szabó Miklós: "Ez is az én csapatom, akárcsak a múlt heti diadalt arató. Annyi különbséggel, hogy most nem vagyok jó edző, mert kikaptunk. Rosszkor rosszat cseréltem, a helyzeteket nem rúgtam be. Nagyon jól kezdtük a meccset, ott volt a helyzet mindjárt az elején, meg a félidő további részében. Labdabirtoklásunk rendben volt, nem engedtük ki a bodajkiakat a kapujuk előteréből (Az, hogy esetleg nem is akartak kijönni nem igazán érdekel). Megpróbáltunk játszani, a fiúk hajtottak, de ma nem sikerült. Van ennek oka, pár fej kicsit szédült volt az időjárás okozta front miatt, meg van olyan, hogy egy csapatnak az adott napon semmi sem sikerül.
Egy pici gól kellett volna ahhoz, hogy a szekér meginduljon előre, lehetőség volt rá, nem is kevés. De vasárnap nem ment, nem ment. Az a csapat, amelyik úgy tud játszani, ahogyan az elmúlt hetekben, annak egy ilyen vereséget követően nem kell összeszakadnia, viszont a tanulságokat, például, hogy száz százalékig a meccsre koncentrálok a felkészüléskor, le kell vonnia. A cserékről annyit, hogy posztra és nem mennyiségre cserélek, ha kell a játékos 10 percet, ha kell egész meccset van fent, a döntés és a felelősség az enyém. Miként ez a csapat is, melynek minden játékosa egyaránt fontos, függetlenül attól, hogy mennyit játszik, a bajnokság nagyon hosszú, úgyhogy lesz rendesen rotálás."
|