MESTERMÉRLEG
2013.08.12. 10:15
Szabó Miklós: "Örülök a sikernek, mert egy egységes csapatot úgy vertünk meg, hogy nem volt esélyük a győzelemre. Nagyon pontosan, okosan játszottak a fiúk, szívvel lélekkel tették a dolgukat. Szakmailag megint léptünk előre, vannak új és pozitív tapasztalatok, amit ugyanúgy hasznosítani kell, mint a rosszakat. A második félidőre szándékosan adtuk át a területet, ez be is jött, külön öröm, hogy a területvédekezésünkbe csak pár hiba csúszott, ami ugyan végzetes is lehetett volna, de megúsztuk kapott gól nélkül. A mélységben előre ívelt és passzolt labdáink nagyon jók voltak, remek ütemben érkeztünk a kapu elé, lásd a harmadik gólt, az első kettő pedig önmagáért beszél. Megérdemlik a dícséretet a fiúk, nagyon szép győzelmet arattak, nekem tetszett.
Nem minden jó persze, van még mit javítani, ezt tudom, csakezt a meccset értékeltem, remélem nem sikeredett túlontúl cukormázasra."
|